2014. augusztus 20., szerda

30 napos edzés velem - 2. nap

Sziasztok!

Ez a mai edzés kicsit más volt, mint a tegnapi, ami nem jelent rosszat, nekem jobban tetszett. Ma már fotóztam is a kajákat, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok rá, olvassatok tovább.


A videó:


 

Mint mondtam, ez kicsit különbözött a tegnapitól, de nem is baj, legalább nem lehet megunni. Minden nap más "tartja az edzést", ami külön tetszik, így több youtube-os edzőt lehet megismerni.
Az edzés menete úgy áll össze, hogy az elején van egy bemelegítő rész, majd a végén egy levezetés. Itt most csak 1 kör van, amit 3x kell ismételni, minden feladatot 30 másodpercig kell csinálni, egymás után folyamatosan, majd minden kör végén van egy perc pihenő.
Szükség van pár kiegészítőre: kézi súlyzóra és egy kettlebell-re. Nekem nincs kettlebell-em, úgyhogy ahhoz az egy feladathoz a két súlyt összefogtam, így oldottam meg a hiányát. Illetve a súlyt lehet akár valamilyen palackkal is pótolni.
Így, hogy csak a kör végén volt pihenő elég feszített volt a tempó, egymás után kellett egyből csinálni a feladatokat. Kicsit kapkodtam az elején, de csak az első körnél, hiszen utána ugyan azt kellett csinálni.
Nekem nagyon tetszett ez az edzés, szinte meg sem álltam, talán 2x, de rögtön folytattam is.
A végén levezetésképpen van tartás egy percig, amit mindig csináltunk e-fitt-en is, illetve trx-en is, így már annyira nem nehéz számomra. Szerintem szuper kis feladat, mert nagyon sok izmot megdolgoztat. Pedig mennyire nem néz ki nehéznek!

A legkevésbé kedvelt feladat:
Wide mountain climber
Itt én nem ugráltam, csak kiléptem a kezem mellé, majd vissza fekvőtámasz helyzetbe, aztán a másik lábbal ugyan ezt.

A legkedveltebb feladat:
Igazából az előzőn kívül a többi tetszett, és ment is. Úgyhogy az összes többi :D

Eléggé lefárasztott ez a 20 perc, le is izzadtam nem kicsit, de nagyon jólesett.

És nézzük mit ettem ma:


Reggeli:
Zabkása nektarinnal és egy kis mogyoróval.

Tízórai:
Őszibarack

Ebéd:
Mexikói zöldséges durum tészta. Nagyon finom volt, tejszínesen volt megcsinálva, ami talán nem a legjobb, de még belefér. És reszeltem rá egy kis sajtot.

Uzsi:
Kukorica. Tudom, keményítő meg minden ilyen dolog, de nagyon szeretem, így nem tudtam ellenállni.

Vacsi:
Csirkemell sonkás rántotta, teljes kiőrlésű pirítóssal és zöldséggel.

Még azt megemlíteném, hogy ma szalonnasütés volt nálunk, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy nem csábultam el egy falatra sem :D Igaz, inkább bent voltam a házban, de akkor is.

Ez volt tehát a második nap, holnap jelentkezem! :)

Zita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése